Ever-Mese – élményeim az Everness Fesztiválról

A 2016-os Everness Fesztiválra önkéntesként kerültem, ahogy idén is. Akkor úgy alakult, hogy csak pár napot tölthettem ott, Balatonakarattyán, de a programok így is feltöltöttek, és sok új benyomást szereztem, melyek erőt adtak, és továbblendítettek az akkori nehézségeimen. Idén egy egész hetet töltöttem Alsóörsön. Ismét kaptam útravalót bőven. Más volt, de legalább olyan jó élményekkel és energiával feltöltekezve tértem haza. De mit is adott Nekem ez a két fesztivál?

A 2016-os Everness fontos pont volt az életemben. Többek között akkor döntöttem el, hogy a lehető leghamarabb kilépek a nem működő párkapcsolatomból, melynek köszönhetően az önbecsülésem a béka hátsó fele alatt tanyázott éppen. Akkor láttam először élőben családállítást, amire már nagyon kíváncsi voltam, mert előtte már olvastam róla egy könyvet. Hihetőbbé és barátságosabbá vált a módszer miután élőben is láttam. Az Integrál Akadémia sátrában hallottam egyéb önismereti módszerekről is. A bodywork-öt és a pszichodrámát már ott helyben ki is próbáltam. Egy másik Emese nevű lánnyal hozott össze az egyik pszichodráma gyakorlat. Az életünk során nem feldolgozott bántásokat kellett kiabálnunk egymásnak, ezzel segítve társunkat, hogy megküzdjön a helyzettel, új megoldást és reakciót adjon saját démonaira. Ordításba, sírásba fulladt a dolog, majd a gyakorlat után ölelésbe. Ekkor megosztotta velem, hogy az elején még nem is érezte a szavak súlyát, amiket nekem kellett mondania, a végén viszont már neki is fájtak.

Azóta számos állításon vettem részt. Először csak segítőként, majd végigjártam egy 100 órás integratív önismereti csoportot, ahol bodywork, családállítás, pszichodáma és mozgásmeditációs módszerekkel dolgoztunk. Illetve Gyulai Orsi Én-Táborában is állítottunk minden résztvevőnek. Az első saját állításomkor előzetes kommentár nélkül egy rövid 10 percben ránéztünk a családomra. Amit akkor láttam, megdöbbentett, annyira igaz volt. – Működik! – Ez már bizonyíték volt, nem ígéret, s reményt adott, hogy tényleg segíthet ez a módszer. S ennyi idő távlatában, úgy érzem, hogy már kimondhatom, hogy segített.

2016-ban nagyon sokat adott Soma mamagésa workshopja, amelynek végén az intimitás és az érintés fontosságát hangsúlyozandó egy érintés-folyosón haladtunk végig csukott szemmel. Ahol a folyosó két falában állók szelíd szeretettel és törődéssel érintették az előttük elhaladó társukat, úgy ahogy szeretnék, hogy őket is érintsék. Katarktikus élmény volt! Küszködtem a könnyeimmel egy ideig, aztán csak hagytam őket kirobbanni. – Lehet engem szeretni! – Újjászülettem akkor!

Idén is jól indult a fesztivál. Telekocsival mentem Alsóörsre, és meglepetésemre egy kabrió autó várt, hogy felvegyen. A Balcsihoz érve, így egyszerre élvezhettük a napsütést és a menetszelet. Menő volt nagyon! 🙂 Élveztem a szabadság érzését! Közben beszélgettünk a sofőrrel, Katával, aki az előző évben kiállító is volt a fesztiválon, szintén vízöntő mint én, és nem bírja a kötöttségeket. Elmesélte, hogy hogyan állt fel a padlóról, és milyen lépések vezettek oda, hogy most már azt az életet éli, amilyet szeretne, és onnan dolgozik ahonnan szeretne.

Amikor a sátramat építettem, beszélgettem a szomszédommal, Zolival, és kiderült, hogy cajón dobokat fog árulni. Elújságoltam neki, hogy pár hete végre vettem én is egy dobot. Egészen pontosan egy darbukát, ami az orientális és hastáncos zenék jellemző hangszere. Tablának vagy doumbeknek is hívják az arab világ különböző területein. Már nagyon régen terveztem, hogy veszek egy kézi dobot, mert két évig tanultam jazz-dobolni, és hiányzott már az életemből az effajta játék. A zenélés visszahúz a jelenbe, és ez jó! Segít félretenni az agyalást. Tanulom újra megengedni magamnak, hogy „csak játsszak”. Az fesztivál alatt sokszor került elő a dobom, és találtam társakra. 🙂 A színpadra felmenni dzsemelni a nulladik este még nem mertem, de másnap egy spontán dobkörbe már beültem két djembe, két basszusgitár és jópár cajón mellé. Harmadnap pedig három djembés közé keveredtem. 🙂 Nagyon marasztaltak a fiúk. 🙂

A két évvel ezelőtti fesztiválon vettem részt életem első két meditációs koncertjén is. Csodálkoztam, hogy az emberek viszik a jógaszőnyeget, a polifoamot, és fekve hallgatják végig a koncertet. Sokan takarót vagy hálózsákot is hoztak. Én is elterültem a szőnyegen. Akkor hallottam először élőben az repülő csészealj alakú, csodahangú csodahangszert, melynek becses neve hang drum (copyright) handpan – becses nyelvünkön „kézi serpenyő”. XD Gyönyörű volt! A koncert teljesen kikapcsolt, egy másik dimenzióba repített!

Idén már az első napon csodálattal hallgattam, ahogy két handpan-en dzsemelnek a srácok a parton a kellemesen meleg éjszakában. Később djembékkel, cajónokkal, két didzseridúval, egy klarinéttal, egy dorombbal és a darbukámmal kiegészülve húztuk tovább. Néha még cserélgettük is a hangszereket. 🙂 Másnap nem csak meghallgatni tudtam a handpan-t, hanem ki is tudtam próbálni. Nagyon nagy élmény volt! A képre kattintva megnézheted a videót.

Éjjel a parton az érkező zivatar előtt újabb dzsem session alakult ki, ahol a táncos felülkerekedett bennem, és a vihar szelét élvezve, táncomban engedtem szabadjára érzéseim. A következő napon kipróbáltam a dorombot és a didzseridút, és részt vettem a Tribali dobosának djembe workshopján is, melynek végére becsatlakozott a zenekar didzseridúsa és basszgitárosa is. Fergeteges hangulatot csináltak, ahogy az utolsó esti koncerten is! Olyan rezgések és energiák voltak ott, hogy hú! Minden egységben volt! Egyik táncos barátnőmhöz, Evelinhez csapódva Netanel Goldberg egyik meditációs koncertjére is volt szerencsém befeküdni. Csodálatos elemi erővel szóltak ott a hangok és a mantrák. – Here I am. Here I am! Ready for me! – megríkatott és megrázott, szó szerint. Hagytam.

Ebben az évben kipróbáltam a bodywork-öt önmagában újra. Nagyon érdekes élmény volt hajónak lenni, amit a szél inspirál, a tenger pedig megtart. Rávilágított, hogy többet kellene foglalkoznom a célok kitűzésével, s jobban kellene fókuszálnom, hogy ne veszítsem el a célt a viharban. Bár visszagondolva, élveztem, ahogy intenzíven egybeolvadok a környezetemmel, együtt sodródok a széllel és a hullámokkal. Nagyobb kilengéssel mozogtam, mint később a társaim. Voltam a levegőben, és kerültem a padlóra is, de mindig felálltam, és éreztem, hogy a Gondviselés végig vigyáz rám. Meglepetésemre társaimtól azt a visszajelzést kaptam, hogy milyen határozott voltam.

Kipróbáltam a táncos meditációk közül a lemangúriát és az ötritmust is. Az előbbi három csodás tánccal és egy új baráttal ajándékozott meg. Köszönet érte, Peti! Az élményt az utolsó tánc koronázta meg az alábbi szívemnek régóta kedves dalra.

Az ötritmus táncnál élő zenére táncoltunk. Rengeteg hangszer játszott, miközben kaptuk az instrukciókat. A folyamat segített kapcsolódni a földhöz, majd a csoda módon ekkor éppen előbújó napfénytől és a talajtól táplálva kinőni belőle, felnőni, s lángra lobbanni, vad tűzzel égni. Élni!

Végül jógázni most sem jutottam el, viszont akrojógázni igen. Peti gondos vezetésének köszönhetően pedig olyan pózokat tudtam megcsinálni, amik megleptek, és kihívást jelentettek. Utána thai masszázst is adtunk egymásnak, mi résztvevők. Frissítő volt.

Az említett programokon kívül meghallgattam jó pár előadást, ahol például tanulhattam egy orvostól a pszichoszomatikáról. Jó hallani, hogy végre a nyugati orvoslás is kutat ebben az irányban. Tanultam a félelemről, és annak átalakításáról, a tudatos teremtésről, és a tantráról és az energiamegtartó szeretkezésről is. Ezen kívül, táncoltam tangót, kipróbáltam a TRE-t, mely a remegés segítségével oldja a stresszt, és játszottam kétszer a Points-of-You-val. Ez egy coaching kártyajáték, és a Dixit asszociációs kártyajátékra hasonlít. Képekkel, szavakkal operál, és próbálja úgy nézőpontba helyezni a témádat, amivel játszol. A képeim között volt egy talpnyom és egy papucsos láb is. Mi más lehetne: lépés! A szavaim között: egyedül, megérzés, szünet, és kétszer is kihúztam a „minden lehetséges” című kártyát. Történetek és idézetek is tartoznak a játékhoz. Ezek közt is voltak sokatmondóak.

Mindeközben találkoztam ismerős arcokkal a Tudatos Fiatalok Közösségéből, az Én-Táborból, megismerkedtem az 5% Egyesület tagjaival, és sok más kedves emberrel, akikkel jókat beszélgettünk, nevettünk, táncoltunk, nyílt szívvel. Zouk és kizomba táncos körökből is feltűnt egy-két arc. – Jé, Te is itt? – sokszor lepődtem meg. Egy spontán kizombás videót is elkészítettünk így Milánnal, fesztivál-hangulatban, kutyástul. 🙂 Ezt majd nemsokára fel is teszem. 😉 A workshopokkal, önismereti játékokkal pedig egyre több és több lett az ismerős arc, akinek majd legközelebb lehet örülni. A programba még a hideg megérkezése előtt belefért egy kis napozás, a végén pedig egy kis extra pihengetés is egy függőágyban a Balcsi-parton.

2016-ban, az utolsó napon vásároltam minden családtagomnak, és magamnak is egy Bátorság és Boldogság karkötőt, s áldásommal együtt kapta meg ki-ki a közelgő születés- avagy névnapjára. Az akkori barátomnak is adtam egyet, s mivel tudtam, hogy nemsokára külön válnak majd útjaink, magamban ezzel kívántam minden jót neki a további útjához. Sokat tanultam az emberekről, és magamról az ő tükrében. Ma nem tartanék ott, ahol, s nem lennék az, aki vagyok, ha nem sodor minket össze az élet.

Két éve, amikor a hátizsákkal és a sátorral megpakolva haza indultam a fesztiválról, Emese a pszichodrámáról pont észrevett, és odarohant hozzám. Megölelt és bíztatott. Sok erőt kívánt a küzdelmeimhez. Nagyon jólesett a törődése, együttérzése. Idén újra összetalálkoztunk, s nagyon megörültünk egymásnak. Elújságoltuk egymásnak a történteket. Ő azóta elvégezte az Integrál Akadémiát, és férjhez ment. Én pedig lelkesen meséltem neki az önismereti csoportról és az utazásaimról. Szerinte látszik, hogy sok akadályon túljutottam, és szabadabb és bátrabb vagyok. 🙂

Az idei Everness Fesztiválról is sok jó élménnyel jöttem haza megint. Jó volt a hangulat, s üdítő volt, hogy itt a cigifüst helyett a füstölő illata terjeng – ahogy Zsófi fogalmazott. A zene és a koncertek mellett is lehet beszélgetni. Az emberek türelmesek, segítőkészek, köszönnek egymásnak, és megköszönik a dolgokat, és egymásra mosolyognak, amikor találkozik a tekintetük az utcácskákon sétálva. Kívánom, hogy érjük el a kritikus tömeget – kacsintok az 5% Egyesület tagjaira –, és lassacskán vagy gyorsacskán, de legyen ilyen a világ mindenhol. 🙂 Várom a következőt!