Az első lépés…

Üdv a blogon, kerülj beljebb! 🙂 Azt mondják, hogy az első lépést megtenni mindig a legnagyobb dolog, és legnehezebb az úton. Ezért ma reggel úgy döntöttem, nem halogatom tovább, megírom a bejegyzést arról, hogy honnan is jön a blog (eredeti) címe: Mil Pasos de Mesmes. 🙂

Hol is kezdjem? Most kivételesen kezdjük a végén, aztán majd lépésről lépésre. 😉 Mese vagy Mesmes vagyok. A gyönyörűséges Budapesten nőttem fel, bár ha megkérdezed sem Budán, sem Pesten, ugyanis a Csepel-szigeten laktunk. Sok más mellett a kedvenc hobbim a tánc és a zene, melyek végigkísérik az életemet. A Mesmes nevet is a tánc folytán kaptam: a brazil zouk (ejtsd zuk) tánctanárom, Ronaldo ragasztotta rám. Ugyanis portugálul a mexe-mexe kifejezés (ejtsd Mes-mes vagy Mesi-Mesi) azt jelenti: Mozogj-mozogj! vagy Rázd-rázd! 😀 Riszálom úgyis-úgyis! 😀

A blog teljes címének kicsit hosszabb a története, és szintén kapcsolódik a tánchoz és a zenéhez. Volt egy dal, amit pár éve sokszor játszottak a kizombás táncos bulikban. Mil pasos volt a címe, ami Ezer lépés-t jelent spanyolul. Nagyon szerettem. Nagyon megfogott a hangulata, a szöveg és az ének érzelmessége, a nyugodt ritmusa és hangszerelés. Jó volt énekelni is! Szeretek spanyolul énekelni! Már akkor is szerettem tinédzserként, amikor még nem tanultam a nyelvet. Bár akkor még csak kamuspanyolul halandzsáztam a szöveget valahogy így: Umpásszitopállántem Márijjá, umpásszitopátrá! De visszatérve, a Mil pasos című dal egy szakításról szól, viszont nekem inkább az elindulásról és a szabadságról, mert szakítani nem csak emberekkel lehet, hanem dolgokkal, helyekkel, a gondolatainkkal, hiedelmeinkkel, érzéseinkkel, szokásainkkal, a saját korábbi énünkkel…

A lépés mint fogalom, számomra sokféle jelentéssel bír. A lépés haladás az úton egy cél felé, ahol akár maga az út is lehet a cél. Aki lép, az proaktív, kezdeményező, nyitott, kész változtatni.
A lépés egy nagy egész kis része, s előfordulhat, hogy elég csak a következő lépést látni, és bízni a Gondoskodásban, ahhoz hogy haladjunk, és később elérjük a céljainkat. Máskülönben kishitűségünk folytán megrémíthetnek a saját céljaink. Make baby steps (Haladj kis lépésekkel) – ahogy egy nagyon kedves temesvári táncos barátom, András mondta nekem egyszer.
Lépések vannak a táncban is, ami gyerekkorom óta egyik kedvenc időtöltésem. Gyakran még a liftben és a buszmegállóban is topogok-táncolok. Valószínűleg nem egy biztonsági őrnek okoztam már ezzel mosolygós perceket. 🙂 Imádom a zenét és a ritmust mióta az eszemet tudom. Van, aki szerint előző életemben latina (latin lány) lehettem. 🙂

Számomra ez a pár sor a korábbi én és a terhek elengedéséről szól. Ha eltávolodunk, az segíthet más szemszögből nézni, belátni dolgokat, megbocsájtani, továbblépni. Milyen jól leírják a szavaink: eltávolodom, mert messzebbről jobban belátom a teret.

Kisiskolás koromban is már érdekelt a Nagyvilág. Imádtam a nyelveket, a természetet, a földrajzot. Volt egy színezőfüzetem térképekkel és a világ összes országának zászlajával, később pedig Indiana Jones-szal kalandoztam a világban az Indiana Jones and the Fate of Atlantis című számítógépes játékban. A legnehezebb rész az volt, amikor a maja piramisokba be kellett jutni Tikalban.

Azonban utazni érettségiig nagyon sok lehetőségem nem volt. Családi segítséggel egyszer eljutottam két hétre Angliába, ahol egy angol nyelvi kurzuson vettem rész, egyszer pedig a gimi utolsó évében egy héten át látogattunk meg különböző szép városokat Olaszországban. Az utóbbi években igyekszem bepótolni, ami érzésem szerint kimaradt, és kiélni a vándorvágyam. Külföldi társastáncos fesztiválokon vagy workshopokon vettem részt, néha hátizsákkal és néhány olcsó repjeggyel vágtam neki,  és sokszor csak befogadtam utazókat pár éjszakára a budapesti otthonomba és a történeteiket hallgattam.

Ez a részlete a dalnak, ami egyértelművé teszi, hogy egy szakításról van szó. Ha viszont úgy olvasom mintha a régi énemtől válnék el, akkor ráébredek, hogy rejt némi hasonlóságot a helyzet. Jó esetben távolról már csak szeretet van a szívemben, és megbocsájtottam a korábbi énemnek. Elfogadom őt, aki voltam, és hálás vagyok neki, hiszem ő hozott el idáig. Nélküle én sem lennék az, aki vagyok.

Általában nem szeretek, és nem tudok előre ilyen kérdésekre válaszolni. Szeretek tervezni, de szeretem meghagyni a rugalmasságot is, a lehetőséget a dolgok áramlásának. Tulajdonképpen spontaneitásra tervezek. Igyekszem befelé figyelni, és arra menni, amerre a szívem húz. Ez pedig sok esetben boríthatja a terveket. 🙂 Minden lépéssel én is változom, tanulok magamról, ezért sosem tudok visszatérni. Folyamatosan fejlődöm, és néha észreveszem, hogy milyen messze is jutottam már attól, aki voltam.

Ezek a sorok a kitartásra emlékeztetnek, hogy bízva bízzak, mert minden kis lépéssel közelebb kerülök a céljaimhoz.

Jelenlegi célom az önismeret útján haladva, a zaj keltette elvárásokat levetkőzve önazonos célokat kitűzni, és haladni a szabadság felé. Evégett sok új önismereti dologba kezdtem a 2017-es évben. Azóta tudatosan többet olvasok, beszélgetek hasonló gondolkodású emberekkel, próbálok jobban figyelni a belső hangokra, megérzésekre. A lelki és fizikai érzéseimet pedig jelzésként kezelem, amik tanítani szeretnének, s megpróbálom kinyomozni, hogy mire.

2018-ban pedig revizionálva a tavalyi évet, újra tisztázom a céljaimat. Ehhez most azt találtam ki, hogy kicsit kiszakadok otthonról, és a varsói zouk táncos fesztivál után nem haza repülök, hanem elutazom Portugáliába, hogy kiürítsem a fejemet, és felébresszem az intuíciómat. Úgy érzem, hogy most két napnál több időt igénylek az (év)tervezésre. Hamarosan bővebben írok majd a tapasztalatokról.

Addig is nézz meg egy csodás kizomba táncot a dalra! 🙂

Fotó az oldal tetején: Ashim D’Silva az Unsplash-ről